M403

A 403 néven megvalósult kocsi igen jól sikerült. Az új kocsiszekrény tervezését az olasz Pininfarina stúdióra bizták.. 

A 402-es és 407-es, mint alap, számtalan változatot eredményezett. Ezek között még négykerékhajtású konstrukció is előfordult.
Ekkortájt kapcsolódott be a Moszkvics az autósportba is. Az első bemutatkozás Finnországban történt 1957-ben. Az Ezer Tó Rally-n csapatban a harmadik helyezést sikerült elérniük.
A típusok sikere lehetőséget adott a fejlesztési költségek növelésére, és a leginkább ismert és elismert szovjet autógyárrá tette a Moszkvicsot. Sajnos a gyártás felfuttatását a minőség romlása és az utolsó szériáknál már a kocsik szerényebb kivitele is követte.

Miután az idő lassan eljárt a 407-es felett is, a gyár kénytelen volt konstrukciós fejlesztésekbe bocsátkozni. Új anyagok és segédberendezések révén megpróbáltak még többet kihozni a meglévő motorból, de legfontosabb lépésként egy új kocsiszekrény tervezését határozták el. Hogy a sikert ne a véletlen hozza meg, a karosszéria tervezésére a megbízást az olasz Pininfarina stúdió kapta.
A 407-es gépészeti elemeit azonban át kellett tervezni az új karosszériához való megfelelő illeszkedés érdekében. Ez annyi időt vett igénybe, hogy 1963-tól kényszerűségből ugyan, de gyártásba vették a 407-es továbbfejlesztett változatát is. A 403 néven megvalósult kocsi igen jól sikerült. Bár a kidolgozás és a külső igénytelenebb lett az elődtípus szép vonalaihoz és belső teréhez képest, a kiforrott konstrukció és a könnyebb kezelhetőség népszerűvé tették az autót. 

Gyártási időszak

1962-1965

Kocsiszekrény

 acéllemez,önhordó,zárt

változatok

424 kombi,432 furgon

ajtók száma

4

ülések száma

5

Méretek

 

hosszúság (mm)

4055

szélesség (mm)

1540

magasság (mm)

1560

nyomtáv elöl/hátul (mm)

1255/1220

tengelytáv (mm)

2380

szabad magasság (mm)

200

menetkész tömeg (kg)

980

megeng. össztömeg (kg)

1280

csomagtér térfogata (lit)

350

üzemanyagtartály (lit)

35

 

 

Motor

 

típusjel

MZMA 407

hengerek száma

4

elrendezés

soros

gyújtási sorrend

1-3-4-2

furat/löket (mm)

76/75

lökettérfogat (ccm)

1357

sűrítési viszony

7:1

szelepek

2db/OHV

teljesítmény (kW/LE / 1/min)

33/45/4500

nyomaték (Nm / 1/min)

88/2750

karburátor

K-59, esőáramú, egytorkú

elektromos rendszer

12V/dinamó

 

 

 

 

Hajtáslánc

 

tengelykapcsoló

1 tárcsás/száraz

nyomatékváltó

kézi / 4+R

áttételi arányok

 

I.

3.81:1

II.

2.42:1

III.

1.45:1

IV.

 1.00:1

V.

 

R

4.71:1

főáttétel

4.55:1

kerékhajtás módja

kardán/hátsó

 

 

Kerékfelfüggesztés

 

első

független, kettős
 keresztlengőkaros, 
hidraulikus lengéscsillapítókkal

hátsó

merev hátsóhíd, hosszirányú
 félelliptikus laprugók, 
hidraulikus lengéscsillapítókkal

gumiabroncsok mérete

5,60-15

kormánymű

globoidcsigás,kettős görgővel

Fékrendszer

hidraulikus, egykörös

első kerékfék

dob

hátsó kerékfék

dob

rögzítőfék

mechanikus, hátsó
 kerékre hat

Menetteljesítmények

 

legnagyobb sebesség (km/h)

115

A teljesen megterhelt gépkocsi
gyorsulása 0-100km/h
 vagy *0-80km/h (s)

*15/26

fordulókör sugár (m)

5,5

átlagfogyasztás
 (lit/100 km, gyári adat)

9

 

Premium Downlaod Templatesby bigtheme.org

Дървен материал от emsien3.com

Online bookmaker Romenia bet365

Germany bookmaker bet365 review by ArtBetting.de